Posts Tagged ‘Hilary Duff’
…a sorozatok, mi más. Most amúgy is nagy váltás elé nézünk, mivel a legtöbb sorozat elmegy nyaralni, így aztán várhatunk őszig az új részekre. De addig vajon ne lenne mit csinálni?
Dehogynem, lehet pótólni a régebbi, kimaradt darabokat. Ebből adódóan két, még screenshotra nem alkalmas, tudásbővítő sorozat tulajdonosa leszek hamarosan, és már most megvan 3 adag “cucc” a szórakoztató fajtából.
Megküzdöttem például a Lizzie McGuire mindkét seasonjáért (tudom, búúúú). Najó, nem titkolom, a főszereplő miatt vágtam neki a dolognak.


Így belenézve elég bugyuta sorozatnak tűnik (ideális agytompító), ráadásul Hilary az elsőben még túl fiatal, alig ismerni rá, de a másodikra már javul valamit a helyzet, ahogy kezd felnőni:


Szóval a nyár során majd megvizsgálom azért. Ezenkívül, ami ennél sokkal érdekesebb és én jobban vártam rá, az a Black Donnellys. Sajnos csak egy seasont ért meg 12 résszel, 99%, hogy nem lesz folytatás. Pedig eddig jó a story: van egy 4 tagú ír testvércsapat, akik egy pöttyet összerúgják a port a helyi olasz bandával.

Ebből adódóan néha balhé van, kis gorombaság, előkerül pisztoly, balta, miegyéb:

aminek aztán súlyos és szagos nyomai vannak,


amit persze el kell tüntetni valahogy:

Szerencsére jó humoró az egész, vannak benne komoly poénok, mitöbb (és ez sem utolsó dolog volt a várakozásomban), szerepel benne mellékszereplőként Olivia, aki az OC óta serious eyecandy:


Ami még fut, legalábbis mid-season breakre ment csak, az a Hills 5. seasonja, ami ismét sok fordulatot tartogat, ám sajnos immáron biztos, hogy LC-nek utolsó seasonja ez. Azt nem tudni, hogy a Lo rajongók bízhatnak-e folytatásban:)


Ezenfelül három kedvelt sorozatom fejeződött be az elmúlt hetekben. Vége van a zseniális, hasfalfájdító The Big Bang Theory 2. etapjának, de szerencsére még lesz 2 season biztosan. Can’t get enough!

Befejeződött a Two and a half men 6. szériája is, ami 3 season hosszabbítást kapott már biztosan. Ez azért is jó, mert már tudni lehet, hogy a hetedik seasonban visszatér Mia (Emmanuelle Vaugier), és Charlie feje fölött összecsapnak a nők. Jake továbbra is undorító és buta :D

Végül, ám messze nem utolsó sorban, vége van a Gossip Girl season 2-nek is, ami pontosan olyan volt, mint amilyet vártam: sok csavar, buta Serena, fantasztikus Chuck, csodaszép Vanessa, vicces Dan, trükkös Blair, szerencsétlen Nate, csini Jenny. Várjuk a folytatást!


Ps. Elfeledkeztem a Flashpointról, ami nagyon megerősödött a második évadra, bár még lehetőség a javulásra. Most már tuti nem cancel-kategóriás, nagyon ott van! Kép lesz, ha nem felejtem el :)
/Edit: majd másik postban :)