Bringa
Dear Jesus/Santa!
Igen, a kisgyerek megint kicsit eleresztette fantáziáját. No, nem olyan rettenetesen, de azért éppen csak annyira, hogy tudja, ebből a kis csomagból a belátható időn belül jóesetben is csak egy fog teljesülni.
Kezdem is ezzel. Mivel folyamatos helyproblémával küzdök, és lassan már DVD-vel sem bírom a tempót, elkelne egy nagyobb vinyó. Persze, beszerelős szóba sem jöhet, mivel
1. nincs hely a házban még egy merevlemeznek
2. nincs kedvem megint rendszert telepíteni, bár tudom, nem lenne feltétlenül szükséges
3. ezek a nagyobb kapacitású dögök nagyjából mind SATA2-sök, az én gépem pedig erre még nincs felkészítve:)
Így aztán marad a külső, usb csatlakozású, 1TB-os vincsi, amiből most egy szép, állítólag halk és gyors, valamint megbízható Iomega a pixmanian csak 26.000 Ft. Aki tud jobbat, kérem jelezze. Nekem is, meg az ajándékügyben illetékes szerveknek:)

A következő terv már egy valamivel komolyabb összeg. Egy kedves kis eszközről van szó, amit a Faderfox nevű német cég fejlesztett ki, és speciálisan az Ableton Live-ra konfigurálták. Ez azért lenne hasznos, mert a többi MIDI eszköz nem mindig, vagy csak nagy harcok árán válik kompatibilissé a zseniális zenessoftware-rel. Márpedig másra nem fogok átállni, mert bár csalogató a Traktor, de ezt már kezdem kiismerni. Budai és Vic egyik fellépésén láttam először, ezt használják a többi rendelkezésükre álló eszköz mellett.
Kedves Angyalkák, ha emelett döntötök, ne feledjetek el hozzá kábelt is rendelni. A gép maga 200€, plusz kábel (ca. 20€) plusz szállítás (20 kb az is).

A harmadik pont a listán szintén a zenéhez kapcsolódik. Igaz, hogy a géppel már mindent meg lehet oldani, de azért jó lenne, ha lenne még egy pult is. Igazából csak a pult hiánya miatt kezdtem el a géppel bűvészkedni, és bár kétségtelenül költséghatékonyabb (nem kell CD-t írni folyton, semmi nem megy tönkre), azért az igazi érzés a deck mögött van, ezt a Dannyboynál átéltek óta tudom. Na ezt most mindenki valami gay experiencenek hiszi, de most már nem írom át.

A képen látható darabok mind a belépő kategóriába sorolhatóak, annak mondjuka felső részébe, mert azért nem a legolcsóbb darabok. A CD lejátszók by Numark 54 ezer/piece, a Behringer keverő 46 a zaj.hu-n. Nemrég láttam a két CD playert egy használt elektronikai kereskedésben 27/darabos áron, de mivel nem éreztem úgy, hogy most ez prioritást élvez a költségvetésemben, be sem mentem hogy megnézzem, mennyire használt. Több cucc nem hinném, hogy kéne hozzá, elvégre még nem vagyok Zabiela-szinten:
Végül a legnagyobb falat. Régi álom, talán egyszer lesz belőle valami. Tudjátok, majd amikor sokat keresek:) Ez egy időfutam bicikli, annak is egy része. Ha az angyalkák a fa alá teszik ezt a Biondo vázat á 180.200 Ft legalább egy Veloce szettel (124 pengő), én már kiegészítem a maradék alkatrészekkel. Nekem nagyon bejön ez a váz, mert egyrész csapatmárka, másrészt tetszik a szín és a vázforma, harmadrészt pedig még mindig a legolcsóbb TT-vázak egyike, mert a Pinarellohoz nagyon eladósodnának a szárnyas kis lények.

“Sweet dreams are made of this
Who am I to disagree?
Travel the world and the seven seas
Everybody’s looking for something”
Köszönöm! .) (a)
Ebben a postban pár videoval illusztrálom problémáimat a budapesti közelekedésről, autós morálról. Nekem úgy tűnik, sokan képtelenek változni. Hiszen nyilván másként viselkedik az ember, mikor autózik, mint mikor bringán küldi vagy gyalogosan, de magamon még nem vettem észre, hogy veszélyeztetném emberek életét zebrán, vagy pláne bringásokat, akiket nagyívben kerülök, hiszen tudom, én mit szoktam gondolni, mikor a tükrüket majdnem behajtja a könyököm, olyan közel előznek.
Az első video a gyalogosok nehéz életéről szól. Én már simán bevállalom a zebrán a megindulást, mert ugye teljes mértékben nekem van előnyöm. Az autós mindent meg fog tenni, hogy ne üssön el, mert őt fogják nagyon elmeszelni. Persze tudom, ez rajtam nem segítene akkor már. De mindegy, én nevelek. Ha nagyon nem érti, végigkocogtatom a kocsiját.
A második a kerékpárosok nehézségeiről szól, akiknek a szabályos közelekedése jóformán lehetetlen, mivel a magyar KRESZ és Budapest infrastruktúrája nem teszi lehetővé, hogy ésszerűen lehessen közlekedni bringával. A videot nem tudom belinkelni, mivel az indán van, ezért csak egy linket adok. Különösen a video eleje és vége a tanulságos.
Klikk ide a film megtekintéséhez!
A harmadik video magyar viszonylatban precedens értékű. Olvastam már róla, illetve láttam videot, hogy amerikai CM-on autós hajtott a felvonuló bringások közé. Ilyen itthon még nem fordult elő. A február 17-ei Stop Szmog felvonuláson azonban, a Blaha Lujza térnél nagyon sietős volt valakinek. Szánalmas!
Végül egy kis derültséget is szeretnék okozni. A lánctalpazást definiáló futárkollega (Löacci), ismét pityókás volt egy kicsit, ezúttal a mozgás fizikáját egy életszerű példával kívánta illusztrálni. Ez az ember beteg :)
Ugyan szerettem volna még a CM előtt ezt-azt postolni, de sajnos nem jutott rá idő. Persze nem sírom el magam, hogy a CM-ről “kell” írnom:)
Nos, szeptember 22. a másik nap az évben (az egyik az április 22.), amikor autómentes napot tartanak ország/világszerte, és eme alkalomból – guess what – Critical Masst is rendeztek. Egy napra félre kellett volna rakni a legtöbbeknek a tütüt, de persze ez egy naiv feltételezés volt.
De attól függetlenül, hogy az araszoló kocsik időnként megint elszidták szegény Mamit, igen jó CM volt. Az egyetemtől indult, és más útvonalon ment, mint ahogy eddig szokott, de érdekes volt. Megint olyan fazonok voltak, uhhh, bringa-és ruhakölteményekkel, pedig azt hittem, a tavaszit nem lehet toppolni. Sanyival tekertünk végig, többieket elvesztettük, de végül találkoztunk a kb. szokott helyen, kicsit balra a ZöFi busztól, a dombtető fele.
Most ősszel 35 ezren voltunk, azt mondják, ami szép teljesítmény szerintem egy ilyen kissé hűvös, egyéb programokkal telezsúfolt napon. Igazából nem lehet jól leírni az átélt élményeket, a szöveges szerencsétlenkedést képekkel oldom meg, amiket mindenfelől összegyűjtöttem. Köszönet a készítőknek!
Itt vannak elrejtve a képek, follow the white rabbit…
Végül pedig ezúton is köszönet a szervezőknek, akik minden alkalommal biztonságosan megoldják a jó hangulatú bulit. Íme egy video a szervezők szemszögéből, a busz tetejéről. Mondhatnám, a látvány odab@sz.
Kerek egy hét van hátra a Tourig. Pár napja nyilvánosságra hozta a Discovery a 9 nevet, eszerint Leipheimer, Contador, Hincapie, Popovich, Martinez, Paulinho, Gusev, Noval, Vaitkus összeállításban érkeznek meg Londonba.
Ez azt is jelenti, hogy végülis 7 nevet jól tippeltem meg. Novalra nem számítottam, mert nem alkotott igazán maradandót az előző Tourokon, és az idei év során sem remekelt sehol. De hát Johan a főnök, nem akarom nála jobban tudni. Tomas Vaitkusra szintén nem számítottam. Ő tavasz óta nagyon hajt, azaz hajtják, és míg előző csapatában, az AG2R-ben pure sprinter volt, itt már keményen dolgoztatják a sor elején (amit ugye a sprinterek legkevésbé sem szoktak). Igaz, Tomas U23-as időfutam világbajnok, de mégis kicsit meglepő. Remélem, azért pár sprintben ott lesz.
Pár csapatnál kicsit átrendeződtek a dolgok. A Giro után felröppent a hír, hogy 3 ridernél nem volt minden rendben, ami a doppingkontrollt illeti. Kiderült, hogy az egyik Iban Mayo volt (nyert a Giron szakaszt), a másik Piepoli (szintén nyert, és hogy ment a hegyeken!), a harmadik Ale-Jet volt, aki szintén nyert szakaszt, nem is keveset+Maglia Ciclamino.
Persze mindhárman allergiásak/asztmások, és ezekben a gyógyszereikben volt a hatóanyag az a bizonyos teljesítményfokozó. Mayot tisztázták, ott lesz a Touron (nem várok tőle sokat), Piepoliról csönd van, Petacchit viszont valamiért szivatják rendesen, pedig ugyanaz az esete, mint a másik kettőnek. Az ő Tour-részvétele kétséges, a CONI előtti meghallgatás időpontjától függ.
Közben az Astana-nál Matthias Kessler egy áprilisi próbája nem stimmelt, így őt is felfüggesztette a csapat, és a Tourra sem viszik. Mint ahogy otthon marad Eddy Mazzoleni is, akit egy évekkel ezelőtti ügyben vizsgálnak éppen, Di Luca-val egyetemben (akokr még egy csapatban voltak@Saeco). Di Luca és Spezialtetti együtt várták a dokit, aki hozta az “erősítőt”. Hogy mi lesz ennek a vége, ki tudja…
A napokban folynak a nemzeti bajnokságok is, pár országban már lezajlott az időfutam. A Discovery szemszögéből eddig vegyes a mérleg: Beppu ha jól láttam, ott sem volt a megmérettetésen, így ezentúl már nem láthatjuk a japán bajnoki mezben, Vandborg elvesztette a dán időfutambajnoki mezt. Viszont Gusevé ismét az orosz időfutambajnokság!
Ennyit a fő eseményekről röviden, a hétfő UV-m után ismét jelentkezem.
Ez kissé rendhagyó post lesz. Bár ahogy belegondolok, nem mintha lenne rend a postokat illetően ezen a blogon, pláne nem az utóbbi időben, de akkor is: olyanról írok, amit eddig mindig megtartottam magamnak, vagy csak egy-egy embert terheltem a fanatizmusommal.
Most a két hét múlva kezdődő Tourról fogok írni, mégpedig kis esélylatolgatásba kezdek. Ezekben a pillanatokban jövök rá, hogy milyen jó is lenne egy csak bringázással foglalkozó blogot indítani. Na meglátjuk még.
Előre kell bocsátanom, hogy nem fogok tudni objektív maradni, a Discovery Channel Pro Cycling Team (DSC) szemszögéből fogom látni legtöbbször a dolgokat:)
Mi mással is kezdhetném, mint a csapatösszeállítással, ami még nem került a nyilvánosság elé. Basso ugyebár kiesett régen, nemrég pedig a Tour debütálásra készülő Danielsonról is kiderült, nem lehet ott: problémák voltak a hasával (ami miatt a Dauphine Libere-t is fel kellett adnia).

Ezután nem kell nagy tehetség ahhoz, hogy Levi Leipheimert nevezzem meg kapitánynak, első számú embernek. Ha nem fog ki olyan rossz napot, mint mondjuk tavaly (még a Gerolsteiner színeiben) az első időfutamon, ahol ha jól emlékszem, 6 perc körül kapott az amúgy kiváló időfutammenő amerikai, akkor a konstant, jó hegyi teljesítményével odaférhet a dobóra is akár, de top 10 biztosan.

Szinte vele egy rangban Alberto Contador is ott lesz. Ahogy Levi, ő is idén érkezett, ő a széthullott Libertyből. Szemtelelenül fiatal a srác, és elképesztő képességei vannak, ahogy ezt tavasszal a Párizs-Nizza megnyerésével is bizonyította. A hegyekben rombolni fog, igen aggresszív, nagyon lendületesen indul meg. Talán a hosszú időfutamokon kaphat időhátrányt, testalkata nem éppen TT-re alkalmas. Talán mehet a fehér trikóért.

A harmadik ember a legnagyobb kedvencem, George Hincapie lesz. GH ott volt Lance összes Tour győzelménél, az egyik legjobb segítő. Idén ráadásul az amerikai bajnoki mezben tündököl majd a mezőnyben, gyanítom, ki akar majd tenni a stars-and-stripes tulajdonosa. Az időfutamtól nem féltem, viszont tartok tőle, hogy a komolyabb hegyeken meg fog rogyni.

Ugyanettől tartok a negyedik embert illetően: Yaroslav Popovich, amennyiben sikeresen felépült a Giron szerzett térdsérüléséből és ott lesz Franciaországban, ha nem is az összetettért fog menni, de top 20 bőven lehet, amellett, hogy segíti Levit. Esetleg szökésekben való részvételre számítok tőle, George-dzsal egyetemben.

Egoi Martinez vélhetően ott lesz, aki szintén egy aggresszív rider, szökésekre fog menni. Nem tudom, van-e Johannak valami konkrét terve vele, de érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi Vueltán ővé lett a hegyi trikó: jó lenne, ha a Touron is harcba szállna érte.

Innentől bizonytalan vagyok, hogy kik kerülnek be idén. Vladimir Gusev-nek ideje volna debütálni a Touron, jó formában van: nyerte a belga körversenyt, és a kifejezetten nehéz svácji körversenyen sem szerepel rosszul. Emellett kiváló időfutammenő, akár nyerhetné is az egyiket.

Ha ő most inkább pihenőt kap, akkor Stijn Devolder lehet ott, aki bizonyította tavaly a Vueltán, hogy nem csak a belga macskaköveken tud menni, hanem bizony a magas hegyeken is, rekkenő hőségben. Ő még jobban áll most Svájcban, mint “Goose”, tehát van esélye a csapatba kerülésre.

A hetedik ember szerintem Pavel Padrnos lesz. Pavel nem szökik, nem sprinter, nem hegyimenő. Ő a top-domestique, hatalmas ember, még hatalmasabb munkavégzéssel. Igazi rolleur. Ha kell, 100 kilometereket megy a sor elején. Nem híres, de nagyra tartom a munkája miatt. Idén már ment a Giron, tavaly is Giro-Tour kombót hajtott végre, idén is lehetne szerintem.

A nyolcadik tag szintén domestique kell, hogy legyen. Itt vagy Matthew White, mindenki Whitey-ja, az örök bohóc lesz, aki moráljával, stílusával felejthetetlenné tette a Discoverys szempontból amúgy inkább felejthető Girot, vagy

Tony Cruz, akinek talán utolsó alkalma, hogy életében Touron vegyen részt. Mindketten kihajtják a lelküket a csapatért, nehéz döntés.

Végül, de messze nem utolsó sorban a legnagyobb problémám: évek óta először, vajon visznek-e Johanék sprntert a Tourra? Lance alatt ez a kérdés teljesen értelmetlen volt, elvégre mindenki Lancért dolgozott, a sprinterek pedig törődést igényelnek. Idén viszont szerintem beleférne, főleg, hogy Max van Heeswijknél sokkal jobb sprinter érkezett a csapathoz, akinek felvezetés sem kell, elvan ő más vonatok farvizén. Ő Allan Davis, az ausztrál sprinter, aki 2. lett a Milano-San Remon. Az ő esetében viszont nagyon tartok attól, hogy nem ér el Párizsig: ha gyenge napján van komoly hegyi szakasz, és kiesik még a gruppettoból is, könnyen limitidőn kívül érhet célba, ha célbaér egyátalán.

Alternatíva: Sergio Paulinho. Az Astanatól érkezett hegyi domestique igen hasznos csapattag, ráadásul a limitidő sem fenyegeti. Kérdés, hogy nem inkább a Vueltára tartogatják-e.
Nagy vonalakban tehát így fog kinézni a Discovery idén a Touron.
Ami a többi résztvevőt illeti:
A győzelemért bejelentkezett az Astana. Rettenetesen erős csapattal érkeznek. Vinokurov lesz az elsőszámú ember (tavalyi Vuelta győztes), de ott van még Andreas Klöden, aki a T-Mobile-tól érkezett, miután összerúgták vele ott a port. Ezenkívül Vino jobbkeze lehet Kashechkin, de ott lesz még a csapatban a Discoverytől érkezett, kétszeres Giro győztes Paolo Savoldelli és a Lamprétól jött, az idei Girot 3. helyen záró Eddy Mazzoleni is. Egyszóval: félelmetes.
A CSC Sastreval és talán Schleckkel menti majd a menthetőt, bár utóbbiban nem bízom igazán. A T-Mobile veszélytelen, Rogers nem fogja bírni a magas hegyeket, meg leginkább a tempót. A Rabobank adja majd Menchovot az összetettért, Az AG2R pedig (az egész francia néppel együtt) a Dauphine Libere győzelme miatt Christophe Moreauban fog bízni. Cadel Evans is ott lesz a végelszámolásnál a Predictor-Lottoból. Chavanel biztosan próbálkozik majd, de szerintem idén is kiderül majd, hogy ő egy örök francia reménység marad, ami soha nem valósul meg. Természetesen nem szabad megfeledkezni az Astana talán legnagyobb kihívójától, a Caisse d’Epargne félelmetes duojáról, a Valverde-Pereiro kettősről. Valverdenek eddig nem igazán jött össze a Tour, de most talán elégtételt vehet Vinon a tavalyi Vueltáért. Nagyjából ennyi lehet a sárga trikóra ácsingózók névsora.
A zöld trikóért küzdő sprinterek tábora népesebb: Petacchi jó formában volt a Giron, a Milram vonat pedig mindig össze tud állni, szóval ha túléli a hegyeket, még feszíthet Párizsban. A Predictorból McEwen lesz szokás szerint a nagy vetélytárs. Figyelemmel kell kísérni majd Cavendisht a T-Mobileból, Bennattit a Lampréból, O’Gradyt a CSC-ből, Boonent a Quickstepből: ő szintén komoly kihívó lehet. Thor Hushovd, a Viking a Creditből azonban talán kissé fekete lóként indul a trikóért. Ezer bocsánat, ha valakit kihagytam.
A pöttyös trikóért gyanítom, idén is Rasmussen a Rabobankból fog a legjobban hajtani. Szerintem ott lesz még Di Gregorio, a fiatal az FDJeux-ből, ill. talán még De la Fuente a Saunier-ből, ha viszik. Nem igazán tudom, ki jöhetne még.
Még ennyire sem foglalkoztat a fehér trikó sorsa. Persze ha Contador nyerné, jó lenne. Ha még nem lett túl idős, talán Markus Fothen a Gerolsteinerből mehet érte.
A csapatverseny gyanítom, az Astana nyeri majd a Discovery előtt. Van pár olyan csapat, amelyeknél nem igazán látom, kivel várnak bármit is a Tourtól. Ilyen az Euskatel, a Liquigas, a T-Mobile, a Bouyges Telecom. Na majd kiderül:)
Az utolsó téma, amire kitérek, az az időfutam szakaszok kérdése. Millar a Saunierből és Bradley Wiggins a Cofidisből gyaníthatóan nagyot meccselnek majd a prologue-on, elvégre Londonban angolnak kéne nyernie. Továbbá Cancellara és Dave Z a CSCből, Bodrogi a Creditből mindenképpen az időfutamokon élheti ki magát. Persze nagyon jó ebben Vino, Levi, Savoldelli is…
“Röviden” ennyit tehát, aztán majd meglátjuk, mennyire láttam át a helyzetet:)
